Gorgonzolás polenta (puliszka)

A recept olasz elnevezése: polenta concia
Polenta conciaBevallom sokáig ellenálltam, hogy megkóstoljam az olasz puliszkát, mivel eszembe jutott amikor gyerekkoromban meg kellett ennem a nagymamám által készített tejes vagy szalonnás verziót (akinek a főztjét eme étek kivételével nagyon szerettem), aminek az íze nekem nem tetszett vagy pontosabban íztelennek tűnt. Négy évvel ezelőtt azonban Val d' Aosta egyik étteremben megláttam, hogy más vendégek egy cserép tálból valami nagyon jó illatú, ropogós sajttal fedett sárga színű ételt fogyasztanak. Kérdeztem is a férjem, hogy mi ez, amire ő mosolyogva felelte, hogy hát ez a polenta egyik variációja. Mivel a kíváncsiság nagy úr, rendeltem én is egy adaggal belőle és nem bántam meg! A sajttól és vajtól a puliszka lágy maradt, ugyanakkor kellemesen kiemelte az érett sajtok ízét. Nem utolsó sorban ez a fogás nagyon jól átmelegíti az embert, ezért javasolt inkább téli időszakban készíteni.

Olaszországban puliszkát sokféleképpen ízesítik. Egyik közkedvelt módja, hogy a megfőtt kukoricadarát aromásabb, lágy sajtokkal (gorgonzola, fontina) együtt sütőben összesütik. Így a puliszka nemcsak a sajt ízét veszi át, hanem a sajt és vaj zsírtartalmának köszönhetően sokkal puhábbá, krémesebbé is válik. Mint minden tradicionális recepteknek ennek is többféle változata létezik, tartományonként, családonként de az ami mindegyikben közös, hogy sok sajtot és kukoricadarát tartalmaz. A polenta eme variációjával leggyakrabban Val d' Aosta és Lombardia tartományban találkozhatunk. A következőkben a lombard verzió receptjét lehet áttanulmányozni.

Előkészítési idő: 15 perc
Sütési idő:           30 + 45 perc
Típus:                 egytálételek
Nehézségi fok:     könnyű


Hozzávalók 4 személyre:

1600 ml  víz
400 g kukoricadara
2 evőkanál olívaolaj
50 g parmezán sajt
400 g gorgonzola
100 g vaj
só ízlés szerint


Elkészítése

  1. Egy  lábosban felforraljuk a vizet. Amikor már forr, hozzáadjuk a sót és az olívaolajat, majd apránként állandó keverés közben a kukoricadarát. Alacsony hőfokon folyamatosan kevergetve főzzük 30 percig. Ha a dara túl sűrűvé, tapadóssá válna adjunk még hozzá 100 -200 ml vizet (a pontos mennyiséget nem lehet meghatározni, mert ezt a kukoricadara minősége befolyásolja), hogy "puding" sűrűségű állagot kapjunk. Ha az elkészült polentánkban "apró kis gombócok" maradnának egy botmixer vagy egy elektromos habverő segítségével könnyen orvosolni tudjuk a problémát.
  2. Egy tűzálló edényt kivajazzunk és beleöntjük a polenta harmadát. Ráhelyezzük a felszeletelt gorgonzola harmadát és néhány apró vajdarabkát, majd befedjük  a kukoricadara második harmadával.
  3. Erre ismét gorgonzola szeleteket, vajdarabkát helyezzünk majd betakarjuk a maradék polentával.polenta concia
  4. Befedjük a maradék gorgonzolával, megszórjuk vajjal, parmezánnal, és 180 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt készre sütjük. Kockára szeletelve tálaljuk.
Polenta2

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése