Hogyan esszük a spagettit?

Íz és Itália | 4/03/2012 |
Amíg Magyarországon éltem ritkán ettem spagettit, makarónit (bár az utóbbi elnevezés már Olaszországban nem használatos, hanem bucattini néven lehet beszerezni ezt a tésztaféleséget), mert inkább a penne, fusilli, széles metélt, fodros nagy kocka állt hozzám közelebb, de itt nem tudtam kikerülni és meg kellett birkóznom a spagetti evés villával kurzussal.


Paradicsomos spagettiOlaszországban a tészta tulajdonképpen a magyar leves megfelelője, nagyon változatosan tudják elkészíteni és koránt sem tartalmaz annyi mártást, szószt mint az otthoni milánói makaróni. A tésztát mindig frissen készítik, sőt sok esetben a mártást is amennyiben rákot, kagylót, halat tartalmaz így az olasz háziasszonyok, illetve a konyhában szívesen tevékenykedő urak vacsora előtt 20-30 perccel mindig visszavonulnak, hogy elkészítsék / befejezzék az első fogást.

 Az elkészített tészta kétféle módon érkezhet az asztalra: tányéron szervírozva (általában mély tányéron) vagy tálalótálon. Utóbbi esetben a háziasszony vagy valamelyik hölgyvendég szed a vendégeknek. A tálalótálon érkező tésztával éttermekben - főleg kisebb helyeken- is találkozhatunk, amikor többen rendelik ugyanazt az első fogást.


Hogyan is együk?

A tészta az a fogás amit jobb kézben tartott villával kell elfogyasztani, minden egyéb más evőeszköz nélkül. Mielőtt nekikezdenénk az evésnek, tegyük combunkra egy  szalvétát, ruházatunk védelme érdekében. Ezután a villát kézbe véve, a villa végének segítségével húzzunk ki 3-4 szál spagettit az előttünk lévő tészta kupacból ( ugyanezt a technikát kell alkalmazni a parpardelle és egyéb más hosszú tésztáknál is). Célszerű a villát nem a fogás közepébe helyezni, hanem a szélébe, mert így nem csavarjuk fel az összes spagettit a villánkra. Ha kicsit felfele emeljük a villánkat, könnyen ki tudjuk emelni a tésztát, majd ezt követően engedjük le és a villát kissé megdöntve (soha ne tartsuk a villát függőlegesen) csavaró, orsózó mozdulatot végezve tekerjük fel a villánkra.Spagetti feltekerése Ezután a villát száj magasságba emelve, fejünket kicsit a tányér felé helyezve fogyasszuk el a falatot.
Hosszú pappardelle típusú tésztákat fogyaszthatunk a fenti tekeréses módszerrel, illetve ez fogyasztható úgy is, hogy 2-3 szálat kiemelünk, majd a villát megfordítva kétszer- háromszor beleszúrva "rögzítjük" az evőeszközhöz. Arra mindig figyeljünk, hogy a tészta 10 centi hosszan ne lógjon le a villáról, 1-2 centi elfogadott hiszen így még könnyedén a szánkba tudjuk helyezni.
 Előfordulhat hogy az előttünk lévő tányérban a tészta mellett kagylót, rákot találunk. Alap szabály, hogy protokolláris fogadáson (pl.: egy üzleti vacsora), de könnyebb elfogyaszthatóság végett minden egyéb más alkalomkor is, úgy kell elkészíteni ezeket a fogásokat, hogy a vendég egy villa használatával meg tudja enni, azaz az állatokat lepáncélozva  illik a tányérra helyezni. Ha azonban mégsem így érkezett a fogás, nézzük meg, hogy tányérunk mellé, helyeztek-e halkést vagy kést. Ha igen, akkor a kagylót a késsel megtámasztva a villával tudjuk a kagylóhúst kiemelni. Rák esetében, a páncél középen megvágott részét megkeressük, a késsel megtámasztjuk és a villával vesszük ki a húst. Családi vacsora alkalmával, grillpartin ha evőeszközzel nem sikerült kicsippenteni a húst akár kézzel is megfoghatjuk a rákot, de ez üzleti vacsorán, protokoll rendezvényen ez szigorúan tilos. Ha nincs kés, vagy nem sikerül a húst evőeszközzel kiemelnünk, akkor vérző szívvel de ott kell hagynunk ezt a finom falatot.

A kanál esete

A "Galateo Italiano" azaz az olasz illem és etikett szabályok szerint tésztát kizárólag villával fogyasztunk. A villa és kanál használat azonban nem csak "nekünk nem olaszoknak" a találmánya. Itt is élnek emberek, akik bizony kanál segítségével, tekerik csavarják fel a tésztát villájukra. Mikor először találkoztam férjem olasz barátaival és éppen spagettit készítettünk, tudatlanul én is megkérdeztem, hogy tegyek-e az asztalra kanalat. Mondta, mi csak villával esszük, illetve Piero, aki délről jött egyedül ő használ kanalat. Mellesleg Piero már itt született Toscanában, a szülei azok akik nápolyi származásúak, mint kiderült a déli területeken ténylegesen vannak olyan részek ahol bizony-bizony használják a kanalat is.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése